Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
Péntek 13. A 13. Blues Fesztivál Kwadendammban, Hollandiában!
Kicsit paráztam ettől az úttól, de végül egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb. EU ide, magyar útlevél oda, a német polizei alaposan leellenőrzött. Korábbi tapasztalataim alapján azon már meg sem lepődtem, hogy a francia hatóságok szokásos trehányságukkal rángatták ki apró hátizsákom teljes tartalmát. A terrorveszélyes időkben ez talán érthető is ... bár nem kis erőfeszítésembe került, hogy rég elfeledett gimnáziumi francia tanulmányaimat hasznosítsam: egy magyar nyelven íródott számítástechnikai tankönyv, egy telefontöltő, és egy gömb alakú italos üveg már több gyanús.
Az új trendnek megfelelően még a több országot érintő távolsági vonatok is kizárólag füstmentes kocsikkal közlekednek. Kihasználva a 10 perces luxemburgi várakozást majdnem futhattam a vonat és a csomagom után. Az igazi meglepetés mégis akkor ért, amikor alig léptük át a belga határt. A belga kalauz indoklás nélkül közölte, hogy Namurben legalább 2 órát kell várakoznunk. Ahogy megpillantottam az információs táblát már láttam, szerencsére nem bombariadó van, ez bizony sztrájk. Alapvetően egyetértek a világ összes vasutasának összes követelésével, de amikor a hangyabolyra emlékeztető Bruxelles-Midi pályaudvaron kétségessé vált, hogy folytathatom az utam, igen erősen anyázni kezdtem. Végül a laza 24 órásra tervezett zötykölődésem 5 órával meghosszabodott, így a blueshoz kellően mocskosan és büdösen, de végre megérkeztem Goes-be.(ejtsd:Hush)
Innen már csak 10 km választott el a Hollandia legszebb részén - Zeelanden - megbújó 800 lakosú "Bluestown" -tól. A minibusz egyetlen utasaként gyönyörködhettem a tengertől elhódított polderek zöldellésében, a rendezett utcákban egységes stílusban épült, cseppet sem hivalkodó házakban. Kerítés sehol, legfeljebb sövénnyel határolják el a házakat. Parlagfűnek, gaznak nyoma sincs a számtalan ötlettel kialakított apró kertekben. Többször jártam már Hollandia nagyvárosaiban, ott sem igen zárják el magukat függönnyel az emberek a külvilágtól. Fantasztikusan nyitottak és empatikusak.
Hogyan találtam rá erre a gyöngyszemre? Elég érdekes történet. Az ír bluesklub hírlevele keltette fel az érdeklődésemet, aztán mikor Kees Wielemakerrel a fesztivál egyik szervezőjével rendszeres email kapcsolatba keveredtünk, tapasztaltam, hogy a fesztivál linkje már régóta szerepel Dr. Flórián Csaba honlapján is. Ez - a Magyarországon még szakberkekben sem ismert esemény - 1200 látogatót vonz évről évre, nem csupán Hollandia más területeiről. Rengetegen jöttek lakókocsival, motorral Belgiumból, Németországból, és még ki tudja honnan, talán a "Smaragd Sziget" -ről is. Mivel a koncerttől 50 méterre levő ingyenes kemping megtelt, Kees (ejtsd:Kez) gondoskodásának köszönhetően egy busznyi francia bluesloverrel oszthattam meg a távolabbi fizetős kemping raktárcsarnokát. Örök hála Mariannak és férjének, hogy miután meghallották, hogy mekkora távolságról jöttem, nem kértek pénzt a szállásért, így kizárólag cédékre és sörre vertem el a pénzem.
Sajnos a sztrájk miatt Philippe Menard (FRA) műsoráról teljes egészében lecsúsztam, és a Laundromat (NL) hangorkánját is távolról élvezhettem. Némi kárpótlás, másnap a szünetekben a templom tövében felvert kis sátorban mégiscsak meggyőződhettem milyen hihetetlen összhangban kezeli Menard lábaival a dobot, pengeti a gitárt, fújja a herflit és természetesen egyéni hangon énekli a songokat, bluesokat. "Here's to you, Rory !" - adózik ő is cédéjén a zseniális ír gitáros emlékének.
A Laundromat igazi Rory Gallagher tribute banda. Honlapjukról több szám is letölthető, így már itthon izgalommal vártam a bulit. Kár, hogy csak a setlist végéről tudtam néhány számot elcsípni, nagyon szívesen látnám őket Magyarországon! Danny Vlaspoel 2000 óta nyomja a "Same Old Story"-t és a többi klasszikust. A jelenlegi felállással igazán húzósan játszanak, bár a "Follow me" -nek egy kommerszebb, közönségénekeltetős változatát hallottam, osztom NNP rendszeres holland hallgatójának - Herman de Lorijnnak a véleményét: dögös, erőteljes banda. Herman! Let's take them to Hongarije when you come to Paks! (a Laundromat időközben feloszlott, a reményteljes újraegyesülés éppen most körvonalazódik)
A házigazda The Juke Joints az első napon "csak" egy rövid unplugged koncerttel tisztelgett Rory előtt. Nagybőgővel, mandolinnal, herflivel és harmonikával akusztikusan is hihetetlen energia áradt belőlük. Ők nem kifejezetten tribute zenekar, de Rory inspirációja Peter Kempe összes szerzeményében érezhető. (Hja, könnyű neki, a Kilkenny rádióban elhangzott riport szerint 50-szer látta Roryt, ez a szerencse nekem csak egyszer adatott meg -1985-ben a BS-ben). Az első percben menthetetlenül éreztem, hogy az Írországtól Curacao szigetén át Rigáig népszerű holland banda fanjává válok. "Going to my Hometown" - egyszerre hördültünk fel a mellettem álló lánnyal. Igaza volt Keesnek, amikor korábban azt írta: férjestől, macskástól költözzek Kwadendammeba. Legszívesebben megfogadtam volna a tanácsát ...
A fárasztó utazás kicsit elpillesztett, de a Stagestruck (IRL) elfeledtette velem a kialvatlanságot és egyéb akut gyötrelmeimet.Trió Corkból. Bővebben: három nagyon fiatal srác, de ahogy berobbantak a színpadra! Kishíján hanyatt estem. Róluk szinte alig találtam valamit a neten, de biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokat fogunk róluk hallani. Brian Tambling , aki kérdésemre 20 évesnek mondta magát, a rendezők szerint csak 18 vagy 19, mágnesként vonzotta a szemem, miközben megpróbáltam becsukni az ámulattól folyton kinyíló számat. Fiatal kora ellenére olyan szenvedéllyel és intenzitással nyomta, hogy elfelejtettem a setlistre figyelni.
Megbabonázott, ahogy időnként középső ujjával ütögette a jellegzetes Fendert. Pribil Gyuri jutott eszembe, akinek szintén van egy hasonló gitárja, és annak idején, (és azóta folyamatosan) ugyanazt az érzést váltja ki belőlem. Ha jól emlékszem Gyuri az S-Modellel többször is játszotta a "Nadine"-t. Itt jut eszembe, hogy Rory-nak mekkora kultusza van más országokban. Hagyományosan egymást érik a tribute fesztiválok, és nem csak idén, Rory halálának 10. évfordulóján. Talán elkerülte a figyelmemet, de itthon a "Same Old Story"-n kívül nem nagyon hallottam mást játszani. (Időközben a Stagestruck is feloszlott, Brian Tambling férfivá érett, saját útját járja, Hollandiába költözött.)
köszönettel: Bluesmooseradio -nak
A Stagestruck ifjú legénysége visszanyúlt néhány Taste számhoz is, koruknak megfelelő frissességgel. De Brian Tambling a vadabb számok mellett a "Million Miles Away"-t is kellő érettséggel játszotta. A "Follow me" és a "Shadow Play" hátborzongatóan szólt, keményen, mellőzve minden sallangot. A basszer srác és a dobos sem maradtak le Brian teljesítménye mellett. Nálam a Stagestruck vitte el a pálmát, bár az utánuk következő Sinnerboy (UK) is nagyon tetszett.
Mivel, Kees nem ért rá engem pesztrálni Frans-ra az eindhoveni állatorvosra bízott. Ő a Sinnerboy profizmusát, keménységét dícsérte. Volt összehasonlítási alap, ők is eljátszották a kötelezőket, visszamentek 74-be. Tőlük a "Too Much Alcohol" és a "Moonchild" jött be a legjobban, de "Going to my Hometown"-t sem bántam újra. Sonny Boy a Juke Joints-ból is beszállt hozzájuk herflizni. Érdekes, éjjel fél kettőkor nyoma sem volt a korábbi álmosságomnak, Barry Barnes és bandája vérbeli rákkendrólt nyomott. Őket is nagyon jó lenne újra látni.
Nagyon-nagyon fontolgatom, hogy az idén mégegyszer elhúzok valamelyik Rory emlék bulira, sajnos a júniusi Ballyshannon-i (Rory szülőhelye) buli már nem jöhet szóba, de Dublinban az apró blues kocsmában, a JJ Smyths-ben Rory Gallagher szelleme állandóan jelen van, ugyanúgy, mint Kwadendamme-ban, ahol filmvetítés, és egy nagyszerű kiállítás is segített elmerengeni azon, milyen jó lenne, ha még közöttünk lenne.
Ballyshannon még mindig messze van, de időközben láthattam a Laundromatot Ted McKennával és a Sinnerboyt egy hihetetlenül húzós bulin. Utólag megismerkedtem NNP holland hallgatójával, aki mint kiderült kb. 2 méterre állt tőlem Kwadendamme-ban. Burney szerint Brian Tambling Rory eredeti Fenderjén játszott, amit többnyire üvegkalickában őriznek a tribute bulikon. Tulajdonosa - egy munkahelyi balesetben megsérült rajongó biztosításból megvásárolta, és időnként rábízza egy-egy tehetségre. Pribil Gyuritól pedig megtudtam az ő szemefénye egy 69-esFender, Rory halálának híre pedig éppen egy élő tv adás közben érte ... ja és nem mellékesen rájöttem itthon is él Rory emléke - legalábbis Szombathelyen a Grateful Memorialnak köszönhetően.
A beszámoló írása után 3 évvel mégis eljutottam Ballyshannonba. Felejthetetlen élmény
Képek:
