Hírek/News*
Intro*
Bands*
Photos*
Archiv*
Links*
Rory*
Burney
Előző nap érkeztem Hollandiába a The Juke Joints lemezbemutató és Eddy Chief Clearwater koncertjére. Gondoltam egy kis ismétlés nem árt, így bevállaltam a négy órás vonatozást. Bár volt még bőven időm, Hoogeveenben nem igen nézelődtem. A nagy hideg miatt behúzódtam volna egy kávézóba, de szombat este 6 körül, szinte az összes bezárt, és a város, ami tulajdonképpen egy végtelenbe nyúló széles főutcából, és néhány mellékutcából áll, elnéptelenedett. Beszállásoltam magam hát a De Tamboer kongresszusi központ előterébe. Az unalmas várakozásnak legalább annyi pozitívuma lett, hogy kicsit olcsóbban (25 Eur) megvettem valakitől a számára feleslegessé vált belépőjegyét. Az emlékbe szánt dokumentumot meglehetősen durván szakította félbe a beengedő személyzet, és egyáltalán nem értették, hogy ezen én miért hördültem fel.
Megvásároltam a zsetonjaimat, és szokatlan csalódás ért: bár szemmel láthatólag technikai akadálya nem lett volna, az egész épületben nem lehetett egy nyomorult kávét kapni. A zsetonrendszer egyébként nagyon jó dolog. Szinte egész Hollandiában alkalmazzák: előre leteszed a lét, aztán szabadon vásárolhatsz sört, bort, üdítőt, kaját, ritkán valamilyen töményet is. Ez ugyan egy kicsit szűkíti a választékot, mert többnyire egyfélét lehet kapni mindenből, de nagyban növeli a komfortérzetet: a legnagyobb tömegben sem kell soha sorban állni. Ha túlbecsülted a kapacitásodat a megmaradt "monk" –ot visszaváltják.
Nem akartam, hogy ezek az apróságok elvegyék a kedvem, főleg, mert eleve fenntartásokkal indultam a fesztiválra. Jómagam a kisebb eseményeket preferálom. Nem baj, ha 6 vagy 12 órán át szól a blues, de megelégszem egy nagyobb és egy kamaraszínpaddal. A Hoogeveen fesztiválon szó szerint a pincétől a padlásig szárnyalt a zene, 5 színpadon. Jól kihasználták a hatalmas komplexum adottságait, de én már előre fáztam attól, hogy melyik ujjamat harapjam meg. Nagyon elfáradtam, és nem mondhatok mást, a sok kitűnő zenekar programjából csak ízelítőt kaptam, így a hiányérzetem megmaradt.
A fesztivált kedvencem, a The Juke Joints nyitotta az Univézaal-ban. A termet nem volt egyszerű megtalálni. Mentem a hang után, végül egy óriási térben találtam magam. A küzdőtér szinte teljesen megtelt, de volt még 2 emeletnyi karzat, ahová már sajnálom, hogy nem másztam fel, érdemes lett volna a hangzást onnan is lecsekkolni. A The Juke Joints természetesen viselkedett a hatalmas színpadon. Az egy órás programban régi és új számok váltogatták egymást, majd Peter Kempe előjött a dobok mögül és mandolinon adta elő a "Going To Chicago" (az új cd címe) helyett a "Going To My Hometown"-t.
A Salonban, ami tulajdonképpen egy oldalfolyosó volt, már a Louisiana Men nyomta.
LOUISIANA MEN - HOOGEVEEN FESTIVAL
KÖSZÖNET: Compromis33 -nak
A labirintus másik végén a Foyer–ban, a Greyhound Blues Band és az Electric Blues Duo felváltva szolgáltatta a zenét folyamatosan, különböző vendégekkel: Ric Stokes (szax), Alex Rossi (herfli), Khalif Wailin' Walter (gitár). Ez a színpad az útba esik jövet-menet kategóriába tartozott: egy klubnyi nagyságú terület a folyosón. Sokan voltak itt is, talán részemről is több figyelmet érdemeltek volna az itt fellépők, mint hogy megálltam egy-egy számra, amikor a kijelölt dohányzó helyiségbe igyekeztem. Az Electric Blues Duo angol tagját, Colin Hodgkinson -t, sokkal tovább is elhallgattam volna: a balkezes basszusgitáros csodákat művelt a hangszerén.
A Nine Below Zero koncertjét a Passagezaal-ba tették. Ennek nem örültem. Az egy emeletes karzattal bővített, rögzített székes terembe beférnek vagy ötszázan, de persze zsúfolásig megtelt, úgy kellett befurakodnom. Kicsit aggódtam, hogy a fényképezésért is nyakon vágnak, de szerencsére nem ért inzultus. A Nine Below Zero -t Dennis Greaves gitáros és Mark Feltham alakította még 1977-ben. Útjaik többször is szétváltak majd újra egymásra találtak. Jelenlegi társaik már vagy 20 éve, Gerry McAvoy és Brendan O'Neill. Ismerősek a nevek? Rory Gallagher egykori társai. Láttam őket korábban Kwadendamme -ban egy fergeteges bulin, így tudtam mire számíthatok. A Nine Below Zero-ra is elmondható, hogy egy örömzenekar. Javarészt feldolgozásokat játszanak a slágerektől kezdve a keményebb zenéig, vagy egy-egy ismert dallam részletet iktatnak be a saját számokba is. Mondhatná valaki ez nem túl eredeti, de a stílus utánozhatatlan. Nem csoda, hogy a hollandok ültőhelyükben tomboltak, táncoltak. Szerintem kár volt benn hagyni a székeket, mert a sok súrlódástól bizonyára kikopott néhányon a szövet.
NINE BELOW ZERO - HOOGEVEEN FESTIVAL
KÖSZÖNET: JohHennie -nek
Nem akartam lekésni a "Főnök" Eddy Clearwater bevonulását, így fájó szívvel kijöttem, és csak pár percre álltam meg a többi színpadnál. Az Univézaal hatalmas pódiumán egy herflis és egy gitáros a Big Bo's Blues Duo utolsó számát még éppen elcsíptem. A "Pick a Bale of Cotton" ritmusát fokozatosan gyorsították a teljesítőképesség határáig, nagyon tetszett.
Boogie Mike gondosan behangolta a Főnök Gibsonját, a piros kalap a színpad közepén egy bárszék tetején várta gazdáját. Eddy Clearwater , ha lehet még impozánsabban vonult be, mint előző este Vlissingen -ben. Vakító fényár, üdvrivalgás, blues és rockandroll. A forgatókönyv hasonló volt a tegnapihoz, néhány kisebb módosítással. A 76 éves mestert láthatólag felvillanyozta az ünneplő tömeg. Az indián fejdísz koreográfiájának akár egy külön fejezetet is szentehetnék. Egy fejmozdulattal széttárta a tollazatot, majd összecsukta. "They Call Me The Chief" – ez természetes. A setlisten a "tatatata" megjegyzés szerepel, a végeredményt mindenki megcsodálhatja alant a videón. Ahogy Eddy, ha szabad így szólítanom, előhúzta a zsebkendőt, és meglengette, mint Bill a Fradi törülközőt, persze mindenkit mosolyra fakasztott. Egy gyönyörű lassú blues Boogie Mike-kal, néhány pörgős szám .... ááááááááá ...
Ha valakinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, Eddy 2011 márciusában három hétre visszajön Chicagoból Hollandiába, több fellépése is lesz, természetesen a The Juke Joint -tal.
EDDY CHIEF CLEARWATER & THE JUKE JOINTS - HOOGEVEEN FESTIVAL
KÖSZÖNET: Rednoise9999 -nek
EDDY CHIEF CLEARWATER & BOOGIE MIKE - HOOGEVEEN FESTIVAL
KÖSZÖNET: Compromis33 -nak
Bevallom egyszer Eddy előadása közben kisunnyogtam a nagyteremből a Salonba, mert képet szerettem volna kapni a King Mo működéséről. Ha jól betűzöm ki a szöveget, három kategóriában is esélyesek, hogy elvigyék a pálmát. A legjobbra jelölt holland blues banda, Phil Bee – a legjobb énekes, Sjors Nederlof – a legjobb gitáros címért versenyez. A Dutch Blues Foundation delegáltjaként februárban Memphisben bizonyíthatnak. Pár héttel ezelőtt is láttam őket a Blues Touch fesztiválon. Igaz, akkor is csak részleteket. Talán egyszer a mozaikokból összeáll a teljes kép. Egyenlőre, én másra szavazok, de ez az én hibám. Egy biztos: jó ötlet a korábban Phil Bee and The Buzztones néven futó tapasztalt zenészektől, hogy adoptálták a fiatal balkezes gitárost. Külön-külön is láttam őket korábban, Sjors "Little Wing" verziója Coup de Grace nevű zsenge korú bandájával még mindig a fülembe cseng. A fúziónak köszönhetően minden jel szerint ütőképesebbek, de nekem még szoknom kell az összeolvadást.
KING MO & SJORS NEDERLOF - HOOGEVEEN FESTIVAL
KÖSZÖNET: Compromis33 -nak
A másik angol zenekar a Paul Lamb & The King Snakes is a Passagezaal-ban kapott helyett. Természetesen a kitűnő szájharmonikás vitte a prímet, de ahogy 2008-ban a Szigeten láthattuk egy kis "bohóckodás" nem áll távol a zenekar egészétől. Mivel ezt a produkciót sem tudtam végig követni, külön örültem, hogy éppen egy látványos részbe csöppentem bele: Ryan Lamb és a ritmusgitáros Chad Strentz egymás Fenderjén matattak keresztbe kasul. A Szigeten is nekem jobban bejött, mikor a kisebb Mojo sátorban jammeltek, talán lesz alkalmam őket lecsekkolni valamikor egy angol kiskocsmában. A sok fesztivál meghívás ellenére, úgy érzem inkább ez a természetesebb közegük. Nekem úgy tűnt, a sötét szemüvegeken át is figyeltek a közönség minden egyes tagjára.
Valamivel éjfél előtt az Alligator Records másik sztárja, Michael Burks lépett az Univézaal színpadára. A fesztivált az ő arcával hirdették meg. Bevallom én még sosem hallottam róla. Az előtérben kapható három cédéje közül kettőn egy flying V gitárral volt látható. Nem tudom miért, valahogy nekem egy kicsit ellentmondásosnak tűnt. Aztán bejött a színpadra a "Vasember" és nevéhez híven igen szigorúan de valahogy mégis lágyan, gitározott egy szál Gibsonon. Eltelt vagy egy félóra, hogy különösebben megmozdult volna, egyetlen látványelemként egyszer hozzám sétált, és rám nyújtotta a nyelvét, én meg vissza :) Nagy név ide vagy oda, egy kicsit unatkoztam, és a kávé elvonási tünetek már kiütköztek rajtam, így kijöttem.
MICHAEL BURKS - HOOGEVEEN FESTIVAL
KÖSZÖNET: Compromis33 -nak
Így legalább végre felfedeztem az ötödik színpadot is. A Theather Café –ba viszont egyáltalán nem lehetett beférni. A Foyer-ban még mindig a Greyhound Blues Band játszott Khalif Wailin' Walter -ral. A rasta hajú gitáros a "KhalifCaster" –en jókat szólózott, de bennem már kissé lemerült az aksi. Nehezemre esett befogadni bármilyen újdonságot. A szememmel érzékeltem, hogy sok jó cédét vásárolhatnék, amik segítségemre lehetnének például ennek a beszámolónak a megírásához, de már ez sem motivált. Visszamentem az Univézaalba, tőlem szokatlanul letelepedtem hátul egy magaslaton és hallgattam, ahogy Michael Burks egyre jobban bekeményít, a zenekar meg hihetetlen feszességgel biztosítja az alapritmust. Ez pont jó volt így a végére.
Fél 3 tájékán hagytam el a De Tamboer –t, és legnagyobb meglepetésemre a szomszéd kis utcában találtam egy csomó nyitva tartó kocsmát, kajáldát. Míg a blues fesztiválon saccra úgy két ezren lehettünk, főleg az idősebb nemzedék képviselői, a szórakozóhelyek zsúfolva voltak fiatalokkal, akik egyik helyről a másikra vándoroltak. Négykor minden bezárt. Az öregek már rég felszívódtak, a fiatalok meg hatalmas ricsajjal próbálkoztak egyenesbe kormányozni a kerékpárokat.
Hollandiában vasárnap reggel 8 előtt szinte egyáltalán nincs tömegközlekedés. A hoogeveeni állomás csupa üveg, fűtetlen kis várótermének egyik oldala egy mezőre és egy teljesen befagyott csatornára nézett, így hiába húztam magamra a hátizsák teljes tartalmát, vackoltam be magam a hálózsákba, a megfagyás ellenszerének a beszélgetés bizonyult: egy 20 éves sráccal ketten vacogtunk a helyiségben. A blues szó hallatán öt percig mélázott, mit is jelenthet ez a szó? Aztán elképedve hallgattam, ahogy csillogó szemmel részletesen elmesélt egy Cuby & The Blizzards koncertet. Azt mondta, röpke élete során még sosem érezte olyan jól magát, mint akkor.
Képek:
01 DE TAMBOER
07 KING MO
